A legjobb ajándék tippje: együtt töltött idő. Olyan idő, ami gyermekünké, amire számíthat, ami reményt ad neki a hétköznapokban.
Mennyire fontos, hogy gyermekünkkel külön, csak neki szánt időt töltsünk! Külön időt, amit kifejezetten neki szentelünk. Nem elég ezt tizenkét éves korában elkezdeni, minél korábban kezdjük, annál jobb. Nem elegendő, hogy egy számítógép előtt ülünk, és nézünk valamit közösen. Beszélgetni kell vele, hogy lásson is, ne csak nézzen. Amit most megalapozunk, az fog később visszaköszönni!
Fontos különbség van az elkényeztetés és a gyengéd szeretet közt. Hajszál választja el őket egymástól. Nem kell félni attól, hogy ha ölelést, simogatást, babusgatást kap gyermekünk, akkor rögtön el lesz kényeztetve. A szeretet testi és gyengéd kifejezésére szüksége van. Nagyon is.
Hol kezdődik az elkényeztetés? Amikor a gyermekének hiánypótlásként – a vele személyesen eltöltött idő helyett – lelki kapocs nélkül ad meg mindent a szülő, amit tud (s amit a gyermeke tőle kér, vagy éppen követel), akkor ezt nem szeretetként kapja meg a gyermek – bár lehet, hogy annak tűnik. Ilyenkor a szülő túlzottan engedékennyé válik, és úgy ad meg mindent gyermekének, hogy végül a gyerek lesz az úr, és nincs fegyelmezés, nincsenek korlátok, nincsenek szabályok – amikre egyébként igencsak szüksége van a gyermeknek -, akkor elkényeztetésről, elkapatásról van szó.
De a személyes idő, a szeretetteli ölelés, átkarolás, simogatás, babusgatás nem egyenlő az elkényeztetéssel.
Boldog gyermek, aki minden nap kap egy kis minőségi időt a szüleitől. Az esténként a családdal egy-két óra (sokszor ennyi a napból, amit együtt tölthetünk), tartalmazzon egy kicsi időt, ami nem cselekvésből áll, nem házimunkával van teli, hanem ami tényleg együtt töltött idő: beszélgetés, ledőlés közösen egy díványra úgy, hogy karunkat gyermekünk feje alatt tartjuk, átkaroljuk egymást, és megpihenünk.
Sokszor elfelejtjük, hogy mi szülők versenyben állunk gyerekünkért. Annyi impulzus éri gyermekünket – napi egy-másfél óra tévézés (nem szükségszerű, csak az átlagból indulunk ki), napi hat-hét óra vagy több az iskolában, mindenféle gyerekek között, a sok csetelés az interneten, messengerezés, jutubozás s a mindenféle magazinok, amit olvasnak (a Witch – boszorkány-magazin – kicsi korban, majd a Bravo később, mindenféle sztárokkal…). A szülőnek versenyeznie kell azért, hogy ő legyen az, akire gyermeke hallgat. Két éves kortól elindul ez a verseny. Ma már a reklámok is attól remélnek eredményt, ha a gyerekeket veszik célba. A szülő beülteti gyermekét a tévé elé, hogy időt nyerjen munkájára vagy kikapcsolódására, s a gyermekhez közel kerül a reklám, és annak üzenete. A filmek is hamis világot építenek fel benne. A többi gyerek is ezeket nézi. A gyerekek világa erre a hamis alapra épül fel. A verseny kíméletlen – ha nem akarjuk, hogy ezek a titkos formáló erők hassanak jobban gyermekünkre, mint mi tesszük.
Minél nagyobb, annál szélesebb a vetélytársak köre. Poszterek, képregények, klipek, zenék szövegekkel vagy anélkül, de mindenképpen üzenettel. A gimiben pedig már egyre erőteljesebben ott a többi haver, a baráti kör, a kocsmázás, bulizás – a többi gyerekkel való versenyt ilyenkor már fel is adják a szülők általában. Ilyenkor azt mondják: „Nem érdemes. Ez a gyerek már ilyen. Ilyen is marad.”
És a szülők persze felmentik magukat, a haverokat okolják, az iskolát, a körülményeket – és nem tudják, hogy azok a minőségi idők, azok a 10-15 percek, fél órák, amik naponta kimaradtak – rendszeresen! – az okai annak, hogy ilyen „kapcsolatba” kerültek gyermekükkel.
Egy figyelmeztetés: amit most megtehetsz, azt most kell megtenned. Nem halogathatod tovább!
Még egy hibalehetőség:
Hősöket akarunk nevelni. Olyanokat, akik maguk is meg tudnak küzdeni környezetükkel, az eléjük tornyosuló akadályokkal. Tudnak jót és rosszat mondani, tenni, de a jót akarják választani. S ez jó célkitűzés. Sok szülő annyira odaszánt: mindent jól akarnak csinálni, és mégis elszúrják. Egy szem gyermekük, szemük fénye – mégis sokan, mint egy kis állatkát, úgy tartják ők maguk mellett. Pedig a kicsi gyermek is ember. Még ha nehezen fejezi is ki magát, ki karja.
Kedves Szülőtársam! Valóban érdekel téged az, amit mond? Válaszolsz-e arra, amit veled szeretne közölni? Arra reagálsz-e, amit szeretne mondani neked? Gondolatai érdekelnek téged? Megosztod vele a sajátjaidat? Ami neki fontos, az neked is fontos? Most is, még ha az a hintázással vagy játékokkal kapcsolatos?
Konfliktushelyzetei az ő számára ugyanolyan súlyúak, mint a tieid a te számodra.
Most kérdez. Most szeretne megosztani veled mindent, ami történik vele. Ha válaszolsz, ha meghallgatod, ha fontos számodra, amit veled akar megosztani, ez megalapozza, hogy később, amikor bulikról, fiúkról vagy lányokról lesz majd szó, akkor is fog kérdezni. Akkor is megosztja veled dolgait, és beavat a véleményébe.
– dr. Kováts György –
