Érdekességek a Himalájáról
– A Himalája Tibet és az indiai szubkontinens között található, az eurázsiai hegységrendszer részeként.
– A Himaláján már a tizenhetedik században járt ember, a portugál Antonio Andrada. Ezután fokozatosan kezdték felfedezni a területet. Az első komolyabb kutató (Crawford), a tizenkilencedik században jutott fel ide. Az első magyar a felvidéki Demján Zoltán volt 1984-ben, őt követte Erőss Zsolt, 2002-ben.
– A hegység átlagos magasságát 5-5500 méterre becsülik. Tizennégy csúcs magasabb, mint 8000 méter, legmagasabb a Csomolungma: 8850 méter.
– A hegység éghajlata meglehetősen változó, a tövében forró égöv , míg a legtetején sarkvidéki van. Kétszáz méterenként felfelé haladva 1 fokot csökken a hőmérséklet. Ennek megfelelően a növényzet sem egységes, ahogy az állatvilág sem. A déli lejtőkön 1200 méterig megtalálhatóak a tigrisek, leopárdok, hiénák, sakálok, elefántok, majmok, papagájok és fácánok. Ennél magasabb helyeken medvék, vadmacskák, és különböző antilopok élnek. Az északi Tibet felől eső oldalon pedig vad juhok találhatóak. Továbbá itt él a világ legjobban rejtőzködő állata is, a hópárduc.
– A Himalája elnevezés a szanszkrit hima (’hó ’) és alaja (’otthon, haza’) szavakból áll, ami annyit jelent: „a hó hazája”. Helyes kiejtése – az elterjedt, ám helytelen Himalája helyett – Himálaja.
– A Himalája évente 4 mm-t nő.
– A legfiatalabb ember, aki feljutott a Mount Everest csúcsára, Jordan Romeo az egyesült Álamokból, aki 13 éves, 10 hónapos és 10 napos korában jutott fel, 2010. májusában. Ezzel a teljesítménnyel le- és kitaszítva a 15 éves nepáli Ming kipát a Guiness rekordok könyvéből.
– 1975-ben a japán Junko Tabei volt az első nő, aki felért a Mount Everestre.
Tudjunk meg többet Nepálról!
Történetünk Nepálban játszódik. Tudjunk meg egy kicsit többet erről az országról!
Nepál, hivatalosan a Nepáli Szövetségi Demokratikus Köztársaság tengertől elzárt ország Dél-Ázsiában. Főként a Himalájában fekszik, ám egy része átnyúlik az Indo-Gangeszi-síkságra is. A világ tíz legmagasabb hegycsúcsa közül nyolc itt található. Területileg Magyarországnak másfélszerese. Az ország egy többnemzetiségű, többnyelvű, több vallású és multikulturális állam, amelynek hivatalos nyelve a nepáli. Fővárosa és legnagyobb városa Katmandu, amely a világ egyik legrégebbi, folyamatosan lakott helye.
– Van egy nagyon furcsa szokásuk a nepáliaknak: sokan a beleegyezésüket nem előrefelé bólogatással fejezik ki, ahogy mi, hanem egy oldalra biccentéssel és enyhe vállrándítással. Ez olyan érzést kelthet, hogy az illető egy bizonytalan, inkább „nem” választ ad. Pedig pont az ellentétje, minden bizonytalanság nélkül.
– Nepálban a „köszönöm”-öt nem használják olyan gyakran, mint Európában. Elég, ha csupán akkor mondjuk, ha valakinek valamiért nagyon hálásak vagyunk. Például vásárláskor egyáltalán nem kell mondani, ez furcsán hangzik nekik. Ám ne vegyük zokon, ha pl. valakinek ajándékot adunk, és nem mond semmi köszönetfélét. Sőt még azt se furcsáljuk ilyenkor, ha a megajándékozott nem mutat különösebb örömet sem, ez nem azt jelenti feltétlenül, hogy nem örül a kapott dolognak. Más szituációkban is megfigyelhetjük, hogy az érzelem-kimutatás náluk nem olyan erőteljes, mint pl. az európai kultúrában.
– Aki ajándékot kap, az nem nézi meg az ajándékozó szeme előtt. Általában ha adunk valakinek valamit, jobb kézzel nyújtjuk át, és ha kapunk valakitől valamit, két kézzel nyúlunk érte.
– Nem szokás a pusziadás, kivéve kisgyereknek.
– Nepálban baloldali közlekedés van, igaz gyakran nem annak tűnik, hanem káosznak. Sok helyen nincs külön járda a gyalogosoknak, és a szűk utcákon rengeteg jármű jár.
– A nepáliak nem nagyon használnak evőeszközöket, hanem kézzel esznek, és csakis jobb kézzel, mivel a bal piszkosnak számít. (Evés előtt természetesen kézmosás kell.)
Egy igazán különleges misszionárius: Szundar Szing
A történetben szereplő misszionáriusok Nepálban dolgoztak. Ebben a gyönyörű országban is járt – és hirdette az örömhírt – az észak-pandzsábi származású Szundar Szing ( 1889. szeptember 3., Patiala állam, India – 1929), aki eredetileg szikh vallású misztikus gondolkodó volt, és akinek egy látomásában megjelent Jézus Krisztus, s keresztény lett. Miután családja kitagadta, vándorprédikátornak állt. Utolsó otthoni vacsoráját nagybátyja megmérgezte, de ő túlélte a mérgezést. Az indiai szent emberek, a szádhuk sáfrányszín palástját viselte, beutazta Indiát és környékét. Az evangélium üzenetét hirdette hazáján kívül Tibetben, Ceylonon, Burmában, Japánban, Kínában és Nepálban. Járt Palesztinában és két alkalommal Európában is.
Ebben az időben az indiából érkező keresztény hittérítőket Tibetben szisztematikus módon kivégezték. Az, hogy onnan rendszeresen haza tudott térni, önmagában csoda volt.
(Sundar Singh beszámolója alapján egyszer Lhászában egy mély kivégzőkútba dobták aminek a vasfedelét lezárták. Az egyetlen kulcs a Dalai láma övén volt. A karja eltört és mindenütt oszló hullák és csontok voltak körülötte. Egy idő múlva egy éjszaka egy kötelet engedett le valaki. Az ép kezével megfogta majd felhúzták. Amikor felért, meg akarta köszönni, de nem volt ott senki. Másnap reggel jelentették a lámának, hogy Sundar a főtéren prédikál. Erre ő éktelen haragra gerjedt, és kerestette a kulcsot a tolvajjal együtt. Egyszer csak megtalálta az övén ahova tette. Ekkor a dühöt félelem váltotta fel, megkérték Sundart, hogy távozzon a városukból.)
Az Eldőlt a szívemben kezdetű népszerű énekét ma is világszerte éneklik a keresztények.
Misszionáriusokról szóló történetek:
